máj 22 2010

Cikkek a deol-on

Szerző: kategória: egyebek címkék: , ,

Szeretném megosztani itt Béres Zsuzsa cikkét, melyet a deol.hu -ról vettem. Ezt és a korábban közölt kapcsolódó írásokat itt olvashatjátok.

A csárdástól a hastáncig
Béres Zsuzsa | 2010. május 11., 12:16

Bár Debrecen és Kairó igen messze esik egymástól, mégis az egyiptomi fővárosban akadnak néhányan, akik jól ismerik a debreceni Estella Hastánc Stúdióban folyó munkát. Borsosné Edit, más néven Estella személyében Magyarországról első alkalommal kértek fel oktatót, hogy zsűritagként vegyen részt a június 23-a és július 1-je között rendezendő kairói hastánc világbajnokságon.

Borsosné Edit (Estella): – A Világbajnokság szervezője, Raqia Hassan, a „hastánc-guru” 2004-ben járt először Magyarországon. Ő igazi mester-tanár, a világhírességek legtöbbje az ő keze alól került ki. Tavaly újra ellátogatott hozzánk, hogy részt vegyen a IX. Országos Hastánc Fesztivál és -Verseny zsűrijében. A lányaim remekeltek, 12 díjat szereztek. Talán ennek a sikernek köszönhető, hogy meghívott decemberben egy 100 órás mesterkurzusra Kairóba. Két hétig napi tizenkét órában táncoltunk, reggel tíztől este tízig. Csak annyi szünetet tartottunk, míg kicserélődtek a tanárok. Néha egy kis ebédszünet, ha el nem táncoltuk azt is. Minden perc fontos volt, hiszen annyi új stílust sajátíthattam el, amire álmomban sem gondoltam. A kurzus után kaptam a meghívást a zsűribe, ahol nem csak a véleményemre lesznek kíváncsiak, hanem óraadó tanárként is oktathatok majd. Ez külön öröm, hiszen az interneten látta a 40. Virágkarneválon készült felvételeket, ezek szerint tetszettek a táncaim. A decemberi mesterkurzuson egyébként személyesen találkozhattam azzal az idős, hetvenéves arab zeneszerzővel, akinek dallamaira már sok koreográfiát készítettem, köztük a karneválit is. Az Ahlan wa Sahlanfesztivál tulajdonképpen a hastánc világbajnokságnak felel meg. Idén legalább 1500 résztvevőt várnak a világ minden tájáról.
  • Hogyan kezdődött táncos pályafutása?
B. E.: – Gyermekkoromban balettoztam, aztán amikor 1963-ban Debrecenbe költöztünk, még alig igazodtam el a városban, megkerestem a Debreceni Népi Együttest, hogy vegyenek fel a gyerekcsoportba. Tizenhárom éves koromtól 24 éves koromig táncoltam ott, közben Bacsó Alexandrához jártam balettre. Egyszer Fényes Márta, a Csokonai Színház rendezője jött el a népi együttes próbatermébe, két lányt keresett helyettesíteni a színház tánckarába. Így kerültem a Csokonai Színházba. Aztán a munka, a család mellett már nem tudtam tovább folytatni, de a tánc iránti szeretet megmaradt. Évekkel később – 1991-ben – a fiam nyert egy egyiptomi utat, ekkor ismertem meg ezt az akkor Magyarországon még kevéssé ismert műfajt. Kipróbáltam, megszerettem, és azonnal tanulni is kezdtem. Debrecenben az akkori Életreform Házban volt hastánc-oktatás, eleinte csak kedvtelésből jártam el az órákra, később, amikor a MÁV-nál megszűnt a munkahelyem, több időm maradt. Ekkor kezdtem el tanítani. 2001-ben eljutottam az első magyar hastáncversenyre, és akkor jöttem rá, hogy milyen kevés az, amit addig tanultam. Később különböző tanároktól tanultam a fővárosban és eljutottam külföldre is: Egyiptom mellett Tunéziában is jártam tanulmányúton.
  • A kilencvenes években „csodabogárnak” tűnhetett az, aki hastánccal foglalkozik.
B. E.: – Pesten hamarabb, Debrecenben azonban nagyon nehezen fogadták el ezt a műfajt. Nagy harcot kellett vívnom a legkisebb elismerésért is. Egyedül azzal tudtam elfogadtatni magunkat, hogy a minőséget helyeztem előtérbe. Rájöttem, hogy egy táncos nem tud többet, csak amennyit a tanár megtanít. Ezért folyamatosan tanulom a különböző stílusokat, technikákat. Most legutóbb az ujjcintényér használatával az eredeti arab ütemeket tanultam, hogy ezt is meg tudjam mutatni a lányoknak.
  • Egy laikus nem sok különbséget lát a különböző stílusok között.
B. E.: – Pedig mennyire más és más valamennyi. A gyökerek Egyiptomhoz kötődnek, ahol eredetileg a beavatott papnők tánca volt. Törökországba átterjedve a háremekben, ahol nagy volt a konkurencia, előtérbe került a magakelletés, erotikusabb töltést kapott, de továbbterjedve Indiába ismét szertartási tánc lett belőle. A Föld minden táján megtalálható. Táncolnak az esőért, termékenységért, gyermekáldásért, legfeljebb nem hastáncnak hívják.
  • Mi a jobb érzés: ha mint pedagógust díjazzák, vagy ha a tanítványok érnek el sikereket?
B. E.: – A legjobb hastánctanár címet is elnyertem. Legelőször azért, mert nekem volt a legtöbb versenyzőm. Aztán rájöttek, hogy a legtöbb versenyzőből nekem van a legtöbb díjazottam is. De a kérdésre válaszolva: a tanítványok sikere a legfontosabb. Én, aki négyéves korom óta végigtáncoltam az életem, a színpad szélén állva érzem magam a legboldogabbnak, amikor látom a lányaim sikerét.
  • A színpadi fellépés fontos kelléke a kosztüm. Hogyan készülnek a ruhák?
B. E.: – Annyira a „nulláról” indultunk, hogy magunk találtuk ki, varrtuk meg az első ruhákat. Egy-egy versenyen odaszemtelenkedtünk a nagyok közelébe, hogy ellessünk néhány rafinált megoldást, díszítést. Ezek mára már próbaruhákká minősültek. De azóta többször elnyertük a legszebb ruháért járó díjat is. Ami nem változott, hogy még mindig kézzel készülnek, a tánc stílusának megfelelően, de a lányok egyéniségére szabottan.
  • Mindezt évek óta láthatja a közönség a Virágkarneválon is, ahol a legnagyobb számban, a legszebb ruháiban vonul fel a stúdió.
B. E.: – Először 2002-ben léptünk fel az esti menetben, utána két évig csak azért nem tudtunk vonulni, mert nem volt használható cipőnk. A hastáncot ugyanis mezítláb táncolják. A menet hossza reggel hat, este két kilométer, ezt mezítláb nem lehet végigjárni. Amióta rábukkantam megfelelő lábbelire, ami lapos, hajlik, puha, és nem teszi tönkre a lábat, valamennyire illik a kosztümhöz, és kibírja az utat, azóta állandó szereplői vagyunk akarneváli menetnek. A tervek már megvannak az idei koreográfiához is, de ahhoz hogy meg is valósítsuk, bizony elkelne egy kis segítség.
  • A hastánc kitölti mindennapjait. Hogyan jut ideje a családra?
B. E.: – Lassan úgy tűnik, hogy a hastánciskolából fog bővülni. Mindkét fiam párja táncol, bár amikor megismerkedtek, a lányok nem is tudták, hogy akivel együtt járnak, azok Estella fiai. A férjem mindenben segít, néha még a hangosítást is ő intézi a fellépéseken. Amikor a próbatermet alakítottuk ki a ház tetőterében, a két fiam csinálta a falburkolatot, ő a hangtechnikát. Így amit megspórolok a terembérleten, azt most ruhára költöm. Lassan külön raktár kellene a kosztümöknek, fejdíszeknek, kiegészítőknek. Jó lenne egy külön varró-vasalószoba is, de erre már valóban nincs hely a házban. Ahogy a férjem mondja, drága hobbim van. De nekem ez az életem.
  • Nélkülözhető, vagy nélkülözhetetlen a pocak a hastánchoz?
B. E.: – Minden kultúrának más a nőideálja. Nem szükséges, de elviselhető, ha deréktájon gömbölyűbb egyik-másik táncos lány. Persze annyit mozognak, hogy még aki hízásra hajlamos, az is lefogy. Én úgy szoktam mondani, hogy ehhez a műfajhoz technika kell, nem háj.

Még nincs hozzászólás




TrackBack URI | Hozzászólások RSS

Szólj hozzá!